Írjon nekünk:
online@hitelesforras.hu
Tel.:+36-30-738-5727
Írjon nekünk:
online@hitelesforras.hu
Tel.:+36-30-738-5727
Németországban őrizetbe vettek egy férfit, aki késsel fenyegetőzött egy vonaton, és többeket megsebesített – derült ki a hatóságok közleményéből, amelyben hozzátették, hogy az ügyben rablási kísérlet és testi sértés gyanúja miatt indult eljárás.
A Kreml nem ismeri Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek az ukrajnai konfliktus rendezésére vonatkozó kezdeményezéseit - jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára hétfőn újságíróknak.
Michael Schumacher a 2013-as síbalesete óta a nyilvánosság elől teljesen elzárva él, családja pedig semmilyen információt nem oszt meg az állapotáról.

Drámai változás az évekkel ezelőtt helyzethez képest. Így kommentálták a német lapok azt a legújabb felmérést, amely szerint a németek többsége borúlátóan ítéli meg az ország társadalmi, gazdasági és külpolitikai helyzetét.
Senki sincs már életveszélyes állapotban a Szlovákiában vasárnap este, Bazin közelében történt súlyos vonatbaleset után.

Roman Novak orosz milliárdost és feleségét csapdába csalták, hogy elszedjék a férfi kriptovaluta-tárcájának hozzáférését. Mivel azonban azt üresen találták, az elkövetők megölték a házaspárt és brutális módon megszabadultak a testektől.
Maga a baleset Szlovákiában történt, viszont a jármű belső kamerája rögzítette az egészet.

Németország után már Franciaország is segíti Belgiumot a belga légtérben észlelt drónok elhárításában.

Az ukrán elnök jelezte: a Nyugatnak még több segély- és fegyverszállítmányt kellene küldenie, mert „abból soha nem elég”.

Ecuadorban legalább 31-en meghaltak az ország délnyugati részén fekvő Machala városban történt börtönlázadásban - közölte az SNAI ecuadori börtönfelügyelet.
