Regionális gazdasági hírek

A használt lakások négyzetméterára az Otthon Start Program határához konvergál. A panellakások tekintetében szétszakadt a piac – mondta el Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője az InfoRádióban.

A vidéki rászorulók továbbra is számíthatnak a magyar kormányra, amely az idén is ötmilliárd forintot biztosít a szociális tűzifa programra - mondta Hernádon az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára.

Stabilra javította az eddigi negatívról az OTP Bank előresorolt fedezetlen kötelezettségeire érvényben tartott "Baa3" osztályzat kilátását csütörtökön a Moody's Ratings, mindenekelőtt a bankcsoport folyamatosan erőteljes pénzügyi teljesítményével, valamint a magyarországi és több környező piacon

A vendégek száma 8,3, a vendégéjszakáké 5,6 százalékkal több volt az egy évvel korábbinál - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A harmadik negyedévben a gazdaság teljesítménye negyedéves alapon nem változott, míg éves alapon 0,6 százalékkal növekedett - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 550 millió forintra bírságolta a Használtauto.hu Kft.-t, mert az online gépjármű hirdetési oldal korábbi üzemeltetője, a külföldi tulajdonú Adevinta visszaélt a gazdasági erőfölényével - közölte a GVH.

Három nappal azután, hogy az orosz Lukoil bejelentette szándékát, hogy eladja külföldi eszközeit a vele szemben életbe léptetett amerikai szankciók miatt, a vállalat csütörtökön közölte, hogy egy visszautasíthatatlan ajánlatot kapott a Gunvor Grouptól.

Az egyszer használatos bankkártya használata növeli az online vásárlások biztonságát, amit a hazai bankok közül a CIB után a Gránit Bank is bevezetett.

A Paksi Atomerőmű 2. reaktora jelenleg 50 százalékos kapacitáson üzemel.

A jegybanki alapkamat magas szintje is szerepet játszik ebben, azt viszont nem lehet egyelőre csökkenteni – mondta el Palócz Éva, a Kopint-Tárki vezérigazgatója az InfoRádióban.

Oldalak